234. “lilaruhás” adás

Kerék alá tettük, onnan is kivettük ezt az adást, drága hallgatók, de hát az élet zajlik. Volt például mindenszentek, Balázs Pekingben járt, Ádám a dugóban állt egy fél hétvégét. Nem lehet mindig vigyázzban ülni a mikrofon előtt.

Minden kocsma egy történet. Többek között erről is esik egy-két szó az adásban

Ádám arról beszélt, hogy kapott ajándékba egy könyvet, amiben Pete McCarthy az ír identitást keresi. Nem Írországban, mert arról egy másik könyve szól, hanem szerte a világban. Például Tangerben, ahol a klán vezetője, az amerikai McCarthyknak drága pénzen hamis címeket eladó “A Mór” él. Meg New Yorkban, ahol fél, hogy az angolos akcentusa miatt esetleg beleköt egy két olyan helyi ír, akik maximum a repülő ablakán kinézve látták a zöld szigetet. Remek könyv, az a címe, hogy McCarthyval a világ körül. (Linkeltem volna magyar kritikát is, de amit találtam az egyrészt nem szerette, másrészt megállapította a cikk megírásának pillanatában már vagy hét éve halott íróról, hogy még él.)

Itt aztán valahogy kavarogtunk egy kört. Például szóba került a Big Fish című film is. Ez leginkább azért, mert Gabi A herceg menyasszonyát olvasta el William Goldmantól, amiben annyi eltávolítás, körítés és háttértörténet van a mese mellett, mint amennyi a nagy halban. Ráadásul kézen-közön hasonló is a két háttérsztori jellege. A lényeg, hogy a mese mellett van még mindenféle dolog, és a kalózról is kiderülhet, hogy az egy öröklődő meló, még ha nem is apáról fiúra hagyják.

Aztán szó esett még a Teher című novelláról is, amit Szakács Béla Benedek írt, és ami az idei Fantasztikus Kéziratok Éjszakájának legjobbja volt. Azt ne kérdezzétek, hogy innen hogyan kanyarodtunk megint egy filmhez, a minden krimitípust kifigurázó Meghívás egy gyilkos vacsorára címűhöz.

Balázs pedig azzal jelentkezett be, hogy az Audible Originals sorozatból meghallgatta Florence Williams The 3-Day Effect könyvét/rádiójátékát/hangos műfajban készült anyagát, ami a stresszről szól meg arról, hogyan lehet észnél maradni. Azt az elméletet járja körbe, hogy három napot kell a szabadban tölteni ahhoz, az ember elkezdhesse a stresszt, traumát feldolgozni. Nem ez a legjobb pszichológiai anyag, de a kiránduláshoz azért kedvet hoz.

A másik könyve is a hangoskönyvtárból származott Marcus Samuelsson Our Harlem című műve, aminek az alcíme sokkal árulkodóbb: Seven Days of Cooking, Music and Soul at the Red Rooster. Ebben Anthony Bourdain nyomain indul el egy séf, ugyanúgy egy hely kulináris felfedezése a cél, mint ahogy ezt Bourdain az igazán remek útifilmjeiben tette. Samuelsson nem turista Harlemben, van ott étterme, és ez át is üt a beszélgetéseken. Nem csak kaja van, kultúra, jazz, divat.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .