Így év végére elvékonyodunk, mint a bibliapapír, nincs semmi sallang, nincsenek best of listára tett kísérletek (egyébként is, arról kellene best of lista, kik listáját érdemes figyelni, átnézni ilyenkor év végén, ajándékozás előtt). Már csak néhány hírre futja a figyelmünkből, már csak maga az olvasás marad, az élmény, és szerencsére az öröm.
Persze a híreinknek is örülünk, mert jó a hírünk.
Szabó Magda regénye, Az ajtó felkerült a Best of Longread listájára, ahova a méltatlanul túl kevés figyelmet kapott könyveket javasolták a szerkesztők. És a New York Times listáján is ott van.
Spiró György nagyregénye, a Fogság novemberben jelent meg angolul, és máris felkerült a The Wall Street Journal tízes listájára. De máshol is szép szavakat kapott.
Minden bizonnyal akad valami frappáns összekötőszöveg, amely szépen felvezeti ezek után a The Expanse sorozatot, nekem csak ez a mondat jutott eszembe, legalább elég meta. Cserébe annál könnyebb lesz az olvasmányainkhoz kapcsolni, Balázs, aki felvetette a filmet, már olvasta az első részt, de nem emlékezett rá. Én pedig…
Mit olvastunk
Én pedig szintén nem, ezért a pilot láttán elővettem újra az első kötetet. Másodjára még jobban látszik, hogy miért nem igazán átütő, de az is, miért lehet mégis szeretni. A Kalibán háborúja sokkal ügyesebb (már ha így jellemezzük, ha valaki még jobb mesterember), a sztori pörög, akár egy sorozatalapanyag, de ennél fontosabbak a remek karakterek. A harmadik rész most jelent meg magyarul, megéri pihentetni, vagy csapjunk bele azért?
Ádám egy kedves hallagtói javaslat után kezdett bele a Lazarusba, ami elsőre elég ígéretes, szétcseszett, ám (vagy éppen ezért) reális jövőbeli világ, benne klán, a klánokban Lazarusok, főhősünk a Carlyle kláné, Forever, aki szinte családtag, és szinte halhatatlan. És mit is jelent a szinte? És emellett volt még ideje Ádámnak belevágni Chuck Wendig regényébe is, amelyről elég tételmondat annyi, hogy szerinte az első hackerregény a podcast kezdete óta, amely működik. De még elő fog kerülni.
Balázs igazi klasszikus szerzőt hozott, John Irving a Garp óta is ír, nem nevezhetjük egykötetesnek, sőt (tudtátok, hogy Oscart is nyert?). Az Avenue of Mysteries akár mágikus realizmus is lehetne, van benne kemény gyerekkor, kemény lázálmok, utazás térben és időben, Balázsnál is elmosódott a könyv valósága, majd kiderül, jó ez így. Az viszont biztos igen kellemes, ha direkt telefonra fejlesztenek képregényt, figyelembe véve a haladás irányát és módját. A Webtoons ezt teszi, mintának itt egy Star Wars képregény, nézőpontkarakter a fiatal Luke.
Bájos linkek
sajnos az Expanse sorozat már a 3., de méginkább a 4. résztől egészen irritáló irányt vesz. valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy a két szerző elhitte magáról, hogy ők most nagy írók, ráadásul nagy í-vel. iszonyú ciki kueljúi megfejtések és primitív, ám rendkívül szofisztikáltnak írt karakterek idegesítettek halálba 3 köteteten át (nem is értem minek olvastam el őket). a 3. könyvnél azt hittem, hogy a fordítás gagyi, ezért váltottam angolra: hát nem.
A brutális regényekhez: A Fogságot régen (és fiatalon) olvastam, nem rémlik, hogy különösebben kiborított volna. Viszont a közelmúltban volt hasonló élményem, A penge magával, két fejezet után úgy éreztem ennyi kínt én nem tudok elviselni. Félretettem, olvastam mást, aztán újra felvettem amikor éreztem magamban az erőt és tudtam mire számítsak. Szerintem ennyit lehet tenni, nekifutni még párszor, amikor épp olyan a lelki állapotod, aztán ha nem, hát nem.