Sziasztok kedves hallgatók! Olyan rohadt régen nem voltunk, hogy mi is pirulunk bele. Az egyetlen mentségünk, hogy az élet, az bizony zajlik közben, és még két (és fél) időzónát sem könnyű összeegyeztetni, hát még amikor ez hárommá válik. Szóval mindenről a földrajz tehet. De most itt egy teljes adás, mi örülünk neki.
A hét halála egy zárt facebook csoportban történt, ráadásul egy macskáról szól, szóval jó hetet zártunk. Minden kedvenc írónk túlélte. Tekintve, hogy a kedvenceim hány évesek ez egy pozitív fejlemény. (Kötelező kikérdezés: a ti legfiatalabb idolotok milyen korú?)
Megnyílt a Comix Café, amiben a WLB cikk írásakor kevesebb képregény volt, mint az én vagy a Balázs nappalijában. És mi még ugye nem is vagyunk durva gyűjtők. A kezdeményezés érdekes, de megvárnám amíg kifut. Meg persze amíg kiderül, hogy csak a DC-Marvel tengelyen gondolkodnak-e vagy van-e valami izgalmas a tarsolyukban. A kávézó kapcsán gondolkodtunk jó könyv+gasztró helyeken, de egyet se találtunk. Hátha ti tudtok. Mondjátok!
Ha már képregény, szóba került, hogy volt a múltkorjában Image Comics kiárusítás. Az Image az egyik nagy független kedvencem, olyan címek futnak náluk, mint a Chew, amit Balázs istenített, a Southern Bastards és a Wicked and Divine, amit én, a Saga, amit mindhárman, a Manhattan Project… végig se vegyük, egy csodálatos kiadóról van szó. És most meg Top Cow van a Humble Bundle oldalon, amibe még nem késő beszállni.
A Magyar Nemzet online-on volt egy remek Dragomán György interjú – azt hiszem vele minden interjú remekül sikerül, ezt ráadásul Babiczyk “rövidmondatok” Tibor készítette – amiben arról beszél, hogy egyes könyvfesztiválok játékszabályaiban benne van a standról való lopás. Hát mennyire érdekes ez!
Aztán volt még GE pénzből készülő tudományosan fantasztikusan spekulatív podkaszt, aminek The Message a neve, és bár az első kritikák leamatőrözték szerintem könnyű beleszeretni.
És kaptunk egy adással lejjebb válaszokat arra a kérdésre, hogy a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján feltűnt írókból mi lett. Köszönjük! Szerintem ezerszer elmondtuk már, de soha nem lehet elégszer ismételni, nélkületek hallgatók nélkül mi félkarú óriások sem lennénk. (Óriások eleve, na, legyünk realisták.) Szóval köszi!
Mit olvastunk
Gabi Jessie Burtontől olvasta A babaház úrnőjét, ami már elsőre sem tűnik egy habkönnyű életvidám dolognak, de innen még sokat tud sötétedni. Aki nem riad vissza a regénytől, az viszont elmehet a Rijksmuseumba megnézni a címben szereplő babaházat, az is valami.
Balázs elmondta, hogy a heist-sztorikat – amiért szúrós szemmel nézek rá – és a jó útra térő bűnözök utolsó melói sztorikat nem bírja. Ehhez képest Jean-Patrick Manchettenek a The Prone Gunman – magyarul: Gunman – című regényét olvasta, ami pont erről szól. És akkor írták, amikor ehhez még nem kellett ötszáz oldal!
Ádám pedig annyi idővel rendelkeztem, hogy a Message meghallgatásán túl elolvastam Ann Leckie-nek az Imperial Radch trilógiáját lezáró Ancillary Mercy című regényét, ami pont annyira hihető és szerethető, amennyit a világ megenged. Előtte meg a ‘ha Rómában jársz…’ elv mentén újraolvastam Dan Brown Angyalok és Démonokját, ami hát nem lett jobb könyv, de a helyismeret miatt mégis szórakoztatóbbá vált.
Bájos linkek
Végigjártam év elején a városban (Bp.) a könyves kávézókat, szinte mindegyiknél csak díszlet a könyv (kivéve persze a Massolit, a Lila köd). Volt olyan is, amiben nagy antikvár választék feküdt a polcokon, de nem lehetett megvásárolni őket. Sőt, az asztalok jellemzően rá voltak tolva a polcokra, csak úgy tudtam volna válogatni közülük, ha a székeken ülők lábai között, feje felett nyúlkálok.
Benéztem vasárnap a Massolitba, mert volt egy találkozóm, amire alkalmasnak tűnt. Dugig van. Emberek nappalija, kávézója, könyvesboltja, helye. Annyira érezni rajta, hogy jól ki van találva az egész. Ezért nem értem a könyv mint dekoráció vonalat.
A Massolit nagyon el van találva. Ami a gondom vele (nem igazi gond ez persze), hogy nincsenek magyar nyelvű könyveik.
(Pár napja néztem meg a Gunman-t, unalmas, ötlettelen, buta klisékkel teli film. Az látszik, hogy Sean Penn sokat gyúrt előtte, a színészi játéka helyett a kidülledő ereit kapjuk meg majd minden jelenetben. Súlytalan ő is, és Bardem is, nem sikerült normális forgatókönyvet írni az – ezek szerint jó – könyvből. Pedig Pierre Morel rendezte az Elrabolva c. mozit, a nevek alapján akár sikerülhetett is volna.)