Henning Mankell és Göncz Árpád voltak a hét irodalmi halottjai. Mivel annyira ősz lett, hogy reggel már komplett óvodáscsoportokat meg kisebb autókat visz a szél, szerintem inkább az utóbbi fordításait olvassátok újra, mint a Mankell krimiket.
Indul ifjú kaliforniai Miss Marple sorozat, vagy legalábbis beszélgetés van róla. Cinkeltük egy kicsit, de meg fogjuk nézni az első pár részt. Kétségkívül nem annyira ciki ötlet, mint a Tom Sawyer és Huck Finn, ügyvédek című ötlet.
Michael Chabon sok jó könyv után most dalszövegben utazik.
Az eddig csak a Pottermore-on keresztül beszerezhető felturbózott Harry Potter szagoskönyvek megérkeztek iPadre is. Az az igazán borzasztó ebben, hogy tetszenek. Mocorog!
Könyvtemetőt talált Gabi, ahol el lehet búcsúzni ötletektől. Én meg egy Mandiner sci-fi rovatba botlottam bele, ami nem is rossz.
Mindig nagy öröm azt olvasni, hogy ki kit küldött el hogyan hova. (Ez például a bulvár :D) Namost ha ebben a sztoriban még írók is vannak és levelek, az meg aztán a teljesen tuti. Ursula K. Le Guin úgy szerel le rögtön az első levélben egy szerkesztőt, hogy az olimpiai aranyat ér.
Körkérdés: ki tudja mi történt a korábbi Fantasztikus Kéziratok Éjszakája nyertesekkel, akik nem Gaura Ágnes voltak. Mert Ágnes könyveiről azért beszéltünk párszor.
Ésvégül bevásárolt a Publio, megvette a Rukkolát.
Mit olvastunk
Gabi a Zsiványok című antológiát, ami úgy szól zsiványokról, hogy némelyiknek még bajsza sincsen pödörni, mégis emlékezetes történetek. A könyv ezen felül alkalmas az ajtó kitámasztására, a támadó zombik távoltartására, stb.
Balázs Borisz Akunyin A fekete városát olvasta, amiről már egyszer volt szó, és hát most sem szerettük kevésbé. Szerinte teljesen folytathatatlan a Fandorin-sorozat, szerintem a regényhalmegutoljára. (Vagy ez nem így van?)
Ádám pedig a Serialboxon meglelhető és korábban már emlegetett Bookburnersbe olvastam bele magam. Nem másolom ide a teljes írói kompániát, már csak azért sem, mert nem érezhető nagyon, ahogy váltanak az írók. Pont olyan, mint egy jó sorozat. Éééés mindjárt jön az új rész.
Bájos linkek
A II. Fantasztikus Kéziratok Éjszakájának győztese, Felkai Ádám idén jelenik meg a Könyvmolyképzőnél (4-es 6-os halálrandi címmel, ami nem a pályázatra beadott írása ugyan, de azért örülünk neki :)). A többi nyertes (Fehér László, Tallódi Julianna, Szabó Lajos) részt vettek az írótáborban, egyébként, ha jól tudom, mindhármuknak vannak publikált novellái.
Hirtelen két olyan szerzőtől tudok, akik nem nyertek ugyan, de részt vettek a korábbi Kéziratok éjszakáján, és kötetük jelent vagy jelenik meg. Kemese Fannitól “A napszemű Pippa Kenn” a Könyvmolyképzőnél jött ki, talán két vagy három éve járt nálunk részlet ebből, Pusztai Andrea két egymást követő évben is jött, regényrészlettel, ami tippre ugyanaz, ami most “A sárkányölő” néven megjelenik a Gold Booknál.