154. Shakespeare vége adás

A technológia úgynevezett ördöge – ez valójában az, hogy a monitorban jól szóltam, a Skype-on viszont nem – miatt az adás egy részét csendkirályt játszva töltöttem – Ádám.

Balázs dzsungeltúrán vett részt a héten, úgyhogy Kriszta ugrott be helyette, akivel 3K sörözésen már találkozhattatok.

Volt némi szó a Neurománc újraolvasásról – első felvétel erre – aminek már majdnem van Facebook csoportja. 🙂

Aztán megbeszéltük, hogy a Csillagok háborúját újra kiadja az Agave. Valami egészen szép borítókat rajzoltak hozzá. Ellenben nem tudjuk, hogy kinek szöveg a Star Wars. Azt mindenki látta, nem?

Szerdán e-könyves napok lesznek az ELTE-n. Például kerekasztal ééés e-könyv letöltési verseny. Utóbbi bármit is jelentsen. A Kazincyz estéken pedig Leiner Lauráról lesz szó pedagógiailag.

Mit olvastunk

Kriszta a Nobel-díjas Patrick Modiano A Kis Bizsu című könyve mellett kínai vonatkozású regényt is hozott. Jung Chang Vadhattyúkjában három generáción keresztül lehet követni Kína történelmét maóstul, nagy menetelésestül.

Gabi Janet Evanovic A szingli fejvadászáról derítette ki, hogy egyrészt megpróbálták már párszor kiadni, másrétszt pedig, hogy nem rossz.

Ádám pedig Alex de Campi – Igor Kordey (és még sokan mások) Smoke és Ashes képregényeit ajánlottam. Ami vagy hallható, vagy nem.

Bájos linkek

3 thoughts on “154. Shakespeare vége adás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .