130. “Gunshot” adás

Már mindenki a hétfői nulladik órára pakol, de az adással még visszaidéznénk a vasárnap kora délutánt, a húsleves, főtt krumpli nyomait a mosogatóba halmozott tányérokon, a szomszédból áthallatszódó cimbalomfutamot (Az én életemnek úgyse lesz jó vége, énekel Kovács Apollónia), a lassuló szuszogást.

Híreink voltak

  • Idén is lesz Aranykönyv szavazás, idén is benne van a rendszerben a teljesen elbaltázott végeredmény, holott. Ti tudtok jól működő magyar irodalmi szavazást egyáltalán?
  • Ádám Gyűrűkurás filmdarabkát hozott, örüljünk.
  • Hozott még mást is, például a Private Eye gyűjteményes PDF-et.
  • Illetve a Humblebundle friss pakkjára is felhívta a figyelmet. Zombies vs. Unicorns. Aha.
  • Másik idén is lesz dolog a Könyvfesztivál, illetve annak naccerű honlapja. A díszvendég Sofi Oksanen.
  • Ha már rendezvény, ejtetem pár szót a szombati gyerekirodalmi programról, úgy fest, nem csak a könyvek jók ebben a kategóriában.

Mit olvastunk

  • Csodás novellafüzért találtam a polcomon, Lázár Ervin így is ajándék a felnőtteknek, a Csillagmajort mindenkinek ajánlom. A Temetői táncot viszont legkevésbé sem, különösen jövőbeni  magamnak nem (Gabi, kérlek, komolyan!), ha esetleg legközelebb előre utánanézek, mielőtt újra belevágnék egy Pendergast-regénybe.
  • Balázs tovább kereste a Hong-Konghoz kapcsolódó könyvélményt, Michael Connelly ehelyett egy átlagos krimit nyújt, illetve egy átlagos, ingyen osztogatott reptéri bédekkert is mellé. Vannak jó kínai krimik?
  • Ádám a korábban már kellemes tapasztalatokat hozó Sandman Slim szerzője Richard Kadrey másik regényét vette elő, de a Dead set egyelőre csak egy regényciklus első része, még bármi lehet, de önmagában voltaképp nem sok.

Bájos linkek

1 thought on “130. “Gunshot” adás

  1. Az adás meghallgatása nélkül: A Beijing Guomi Digital Technology (huh) kiadó Eastern Crimes sorozatát ajánlom, ha előszűrés nélküli, friss kínai krimit akarnak valaki olvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .