220. AC/DC adás

Ellenálltunk a kínálkozó lehetőségnek, hogy az időjárásra reflektálva a zsidó törzsek bolyongását, Herbert Dűnéjét vagy Arábiai Lawrence összes műveit olvassuk. Pedig indíttatás volt rá.

Balázsnak valahogy nem jöttek be a heti olvasmányok. Kim Stanley Robinson New York 2140 című regénye lassan is indul, lassan is ér véget, közbe pedig néha átmegy véleménycikkbe arról, hogy a klímakatasztrófa rossz. Hát persze hogy rossz, nem véletlenül hívjuk katasztrófának, nem pedig klímamókának. A másik könyve pedig Blake Crouch – akiről már kétszer is beszéltünk – Recursion: A Novel című regénye volt, ami egy terminátoros időutazós nyomozós történet. A tempó rohan, gázpedál a padlóig nyomva, de valahogy karakterekre nem jutott ideje az írónak, úgyhogy mindenki papírmasé.

Ádám vagyok és azon kezdtem el filozofálni, hogy mi lenne ha Kim Stanley Robinson és Kim Ir Szen írásain betanítanánk egy neurális hálót és kérnénk tőle szövegeket. Onnan ugrott be, mert a Year of The Meteorban, ami Robin Sloan havi egy novellás idei projektje, ebben a hónapban egy gép generálta fantasy sztori volt. Viccesebb, mint jó.

Aztán olvastam még Jonathan Stroud A szamarkandi amulettjét, ami első, felületes pillantásra olyannak tűnhet, mint a Harry Potter regények, csak itt van egy világ. Nem a szuperhatalmas varázslótól tart mindenki, hanem van rendes hatalmi vetélkedés a kormányon belül és a birodalmak között is. Mindezt pedig részben egy dörzsölt dzsinn szemén keresztül látjuk, aki a noir belső monológ utáni második legjobb trükköt alkalmazza, lábjegyzetel!

Végül pedig a Fortepan könyvek első kötetéről az Elfelejtett Budapestről is volt pár szó, mert a Fortepan a legjobb dolog az interneten. Régi városfotókat nézni, átalakult helyeket felfedezni eredeti voltukban, az pedig remek szórakozás egy üveg fehérborral magunk mellett a kanapén.

Gabi Moskát Anita új, Irha és bőr című regényét olvasta, amiről elsősorban azt tudtuk meg, hogy a sztorit rém könnyű lenne elspoilerezni, de ennek Gabi hősiesen ellenállt. Mondjuk könnyű dolga volt, olvastunk már Moskát Anitától mást és nem kellett eladni nekünk, hogy remekül tud írni, sőt. Hogy ne tapogatózzatok a sötétben: a könyv alapszettingje, hogy egyes állatok bebábozódnak és félig-meddig emberré alakulva bújnak elő. Az emberiségnek pedig el kell dönteni, hogy akkor ezzel mit is kezd. Meg hát a fajzatoknak is, mert az önrendelkezés hasznos és szép dolog.

Emellett volt még szó Zalka Csenge Virág meséskönyvéről a Ribizli a világ végénről, ami azzal a feltételezéssel mesél el magyar népmeséket, hogy a lánygyerek is ember. Lehet neve, lehet hőse a mesének, nem kő megmenteni. Mindezt úgy teszi, hogy nem szikével szerkeszti bele ezeket az elemeket a sztorikba, mert ott vannak már. Aki nem hiszi, nézze meg a listát és a meséket az író blogján.

(Kép: Hunyady József / Fortepan)

Bájos linkek

219. téglakocka adás

Nemcsak sorozatban a negyedik, de hurráoptimista adást vettünk fel, talán nem nagy spoiler ellőni az elején, hogy mindannyian ajánlottunk könyveket, nem csak beszéltünk azokról.

Mondjuk Ádámnak nem volt nehéz dolga, a Good Omens könyvben már bizonyított, és úgy tűnik, a frissen készült sorozattal is elégedettek a rajongók. Felmerült még, hogy a BBC rádiójáték mit tudott hozzáadni egyszerűen azért, mert élt a rádiózás eszközeivel, szóba került a Cabin Pressure is, benne a méltán híres Bumblesnuff Crimpysnitch, akit akkor még a saját nevén ismertek főleg. Umberto Eco már nem volt ennyire egyértelműen A+-os, okos, de talán egy másik kor okossága az. Szeretjük így is. A harmadik könyv, The Apartment in Bab El-Louk is szép, formabontó és sűrű, Ádám a héten nem tudott mellényúlni, a kiadó oldalát is nézzétek meg.

Én két jó sorozattal készültem, Martha Wells Kritikus rendszerhibája nagyot ment, idehaza is szerették, keveset markol, és éppen eleget fog, a jól kitalált főhős és a magával ragadó történetvezetés éppen elég egy kis regénybe. Talán van remény a kisprózának is. Elena Ferrante viszont nem aprózta el, négy kötetben írta meg két lány barátságának, kapcsolatátnak történetét (köréjük pedig az olasz valóságot), talán saját az élet, ha tudnánk, ki is maga Ferrante, de egyelőre nem fontos, elég a könyvtetralógia, nagyon lehet szeretni, az irodalmi értékén pedig a Grinzingi Borozóban vagy a Kétlyukúban rágódni, és ezzel most súlyosan sztereotipizáltam, holott csak a nosztalgia szól belőlem.

Balázs Karen Thompson Walker könyvét hozta, a The Dreamers nagyon érdekes alaphelyzetet bont ki, előbb egy kisközösségben, majd lassan szétterjedve a világban egyre többen esnek felébreszthetetlen álomba, egyfelől az ébren maradók küzdenek a káoszban, másfelől az álmodók is gyanúsak, szóval szépséges világvége, ahogy szépséges volt a The Age of the Miracles is (adás róla itt, bő hat éve, ótejóég). Szóba került ennek kapcsán, ki hiszi el a borítóra írt szép ajánlásokat – szerintünk van infóéréke, ha nem is úgy.

Egyébkén boldogok vagyunk, hogy nahát, tényleg már a negyedik, és várjuk kedves hallgatóink fotóit (akár selfijeit) a járdaszigeten síró alakról – minderről bővebben az adás végén hallhattok, végső esetben beérjük egy zaklatott járdaszigettel, sőt, istenigazából még pár évaddal is.

Bájos linkek